-         Az Inconnu Csoport, mint az egyik legrégebbi ellenzéki tömörülés, hogyan jött létre és milyen tevékenységet folytatott?

-         BP: 1978 tavaszán jött létre az Inconnu Csoport. Cegléden belül volt egy magyarországi ifjúsági találkozó. A helyi szervezők szerettek volna egy olyan sátrat létrehozni, ahol fiatal képzőművészek bemutathatják az alkotásaikat, és akkor mi Szolnokon már közösen dolgoztunk. Ezen a ceglédi találkozón mutatkoztunk meg először közösen, de a csoport neve még nem volt Inconnu. Tűzzománcokat, grafikákat, szobrokat állítottunk ki.

-         Mit szólt ehhez Aczél elvtárs?

-         BP: Azokat a művészeti határokat kezdtük elérni, amelyekre már felfigyelt Aczél György és ez automatikusan azzal járt, hogy a titkosszolgálat és a rendőrség elkezdett figyelni minket. Már akkor lehallgató-készüléket szereltek a műhelyembe, amikor még el sem tudtuk képzelni, hogy minket megfigyelnek. Mi csináltuk a művészeti dolgainkat. Az egyik legfontosabb dolog volt az úgynevezett „mail art”, ami egy postai művészeti irányzat volt a világon. Ennek az volt a lényege, hogy a marginális művészeti csoportokat gyűjtötte össze a világban. Levelezés útján tartottuk egymással a kapcsolatot, képeket, grafikákat küldtünk egymásnak, és ha beérkezett egy országba egy pályázat, akkor azt ott ki is állították. Ma már ezek a műalkotások múzeumokban találhatóak. Az államnak ez egy veszélyforrás volt, hogy mi külföldiekkel tartottuk a kapcsolatokat. Az akkori diktatúrában ez nem volt egy megengedett dolog. Innentől kezdve folyamatosan figyeltek minket. Aztán ennek már hatásait is kezdtük érezni. Kiállításaink egy részét előre betiltották. Teljesen ellehetetlenítették a helyzetünket. Akkor kezdtünk el azon gondolkozni, hogy ha mi nem tudunk ebben az országban megfelelő módon élni, akkor magát ezt az országot kell megváltoztatni.

-         Hogyan kerültetek kapcsolatba az ellenzéki mozgalommal?

-         BP: Ez az ellehetetlenítés vezetett oda, hogy Szolnokról felköltözve Budapestre az ellenzéki mozgalomba bekapcsolódjunk. A szamizdat irodalom előállításában is részt vettünk, illegális papírok mozgatásában, szállításában. Később teljesen önálló rendszeré váltunk, kialakultak a saját elképzeléseink, saját újságot alapítottunk Inconnu Press néven, akkor már létezett a Beszélő, a Hírmondó, a Demokrata és még néhány újság. Többek közt volt anarchista újság. Ez a csapat, amit akkor Demokratikus Ellenzéknek hívtak, közösen és együtt dolgozott a közös ellenség ellen, ami a bolsevista rendszer volt. Mára már tudjuk, hogy ezek a csoportok később sokfelé szakadtak, és pártok formájában ellenségként harcolnak egymás ellen. Amikor már egyéni akcióink voltak az ellenzéken belül, akkor azt vettük észre, hogy a marginális vonalra kerültünk, szemben a Demokratikus Ellenzék azon részével, akik magasabb családi körökből jöttek. Nekik volt útlevelük, nyugati egyetemekre járhattak.

-         Mit tettetek ekkor?

-         BP: Akkor találtuk ki azt, hogy egy teljesen egyéni stílussal jelentkezünk. Ma hihetetlen azt mondani, hogy a művészet eszközével lehet egy diktatúra ellen dolgozni. A humor, a szatíra eszközeivel próbáltuk felhívni a figyelmet a rendszer hiányosságaira. Viccet csináltunk az egész apparátusból. Az akkori hatalom nem nagyon értette ezt a fajta viccet. Az ellenzéki csoporton belül is kezdtük fekete bárányokká válni, és a többiek nem tartották már velünk a kapcsolatot. Mi belőlük is viccet csináltunk, mikor láttuk, hogy ők sem a megfelelő irányba mennek.

-         Ugorjunk egy kicsit. A 80-as évek vége felé már érezhető volt a változás szele.

-         BP: Amikor Gorbacsov és Reagan elnök megegyeztek, akkor kezdődött a világ megváltozni körülöttünk. Az akkor rendszerváltásnak, most már gengszterváltásnak titulált szituációban nagyon sok érdekes dolog történt meg. Visszaemlékezve egy eufórikus állapot volt, az emberek tényleg azt hitték, hogy itt meg fog változni a világ, mindenki nagyon lelkes volt és jól érezte magát. Közben nem vettük észre, hogy egy másik totális világ felé visznek minket. Lényeg az, hogy akkor megtehettük azt, hogy megfaragtuk az első kopjafát a 301-es parcellába az ’56-os hősök emlékére. Tettük mindezt azért, mert amikor mi anno kimentünk a temetőbe, akkor méteres gaz borította a mai 301-es parcellát. 30 éven keresztül oda senki semmilyen sírjelet nem tett, és később tudtuk meg, hogy ez volt a temető szemétdombja, ahova az 56-os hősöket arccal lefelé temették el. Ekkor határoztuk el, hogy oda egyetlen egy kopjafát felállítunk. Természetesen amikor ezzel a kopjafával elkészültünk, akkor a rendőrség ezt azonnal elkobozta tőlünk. Két hétig volt a rendőrségen. Egyik nap szóltak, hogy mehetünk a rendőrségre a kopjafáért. Visszakaptuk. Végül a 301-es parcellában fel is állíthattuk ezt az egy kopjafát. Az eufórikus hangulat és az, hogy a kopjafát elhelyeztük, arra késztetett, hogy mi oda még háromszáz kopjafát faragjunk, hogy a parcellaszámmal azonos számú kopjafával emlékezzünk a forradalom hőseiről. A mai napig nincs engedélyünk, hogy azokat a kopjafákat oda fölállítsuk, de az akkori hatalom nem szólt egy szót se, sőt később kiderült, hogy a felsőbb körökben azt mondták, hadd csináljuk, ez nekik külön jó lesz az újratemetésnél.

-         Az újratemetés nem egészen úgy történt, ahogyan azt ti és az emberek többsége gondolta. Hogy is volt ez pontosan?

-         BP: Krassó György szeretett volna egy külön megemlékezést csinálni a Hősök terén, mert neki az volt a véleménye, ami egyébként az egész Inconnu Csoporté, hogy Nagy Imrét a kommunisták temetik újra, hogy ezzel bűneiket gyorsan megpróbálják helyrehozni. Krassó Gyuri lakásán röplapokat gyártottunk, és közben kopogtattak és megjelent az amerikai követség egyik alkalmazottja, és üvöltve közölte, hogy Krassó úr, ön holnap ezt a független megemlékezést nem csinálhatja meg. Sarkon fordult és kiment. Mi döbbenten ültünk a helyünkön, és egyszerre mondtuk ki, hogy csöbörből vödörbe kerültünk. Döbbenten tapasztaltuk azt, hogy az amerikaiak átvették a hatalmat, ami azóta is az övék. Mindenki azt hitte, hogy itt a kreativitás, a gyorsaság, a minőség fog számítani. Azt hittük, hogy ha a kommunisták eltűnnek, akik az akkori törvények szerint is hazaárulók voltak, hiszen idegen hatalmat szolgáltak ki, akkor a világ itt nagyban megváltozik. Végül Krassó Gyurival megcsináltuk ezt független megemlékezést, sőt a temetőbe is szerveztünk csoportokat, és hívtuk azokat, akik segítettek adományokkal a kopjafák megfaragásában. Volt olyan néni, aki 100 forintot küldött, de volt olyan, aki 1000 dollárt. Ehhez képest kiderült, hogy a titkosszolgálat a temetőt teljesen lezárta. Oda csak buszokkal lehetett bemenni és csak azok mehettek be, akik az ő embereik voltak. Minket nem engedtek be a rendőrök. Na akkor én éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Ez a rendszerváltás, ami olyan jó iránynak tűnt, egy átverés. Ezután mi, az Inconnu Csoport tagjai fel is függesztettük tevékenységünket. Éreztük, hogy korábbi nyugati támogatóink átálltak a bolsevikok mellé, mert őket semmi más nem érdekli, mint a gyarmatosítás. Hallgatásba burkolóztunk, mindenki a hétköznapi megélhetési tevékenységekkel kezdett foglalkozni. Hozzáteszem, hogy a meggazdagodás „réme” a mai napig nem fenyeget minket.

-         A 2002-es választások után felújította tevékenységét a csoport. Miért?

-         BP: A választások eredményétől elborzadva, több grafikus barátunkat összetrombitálva újraindítottuk az Inconnu Csoportot, több sikeres kiállítást csináltunk. Hála Istennek sokan csatlakoztak hozzánk. Miközben ezek a kiállítások zajlottak, ezzel párhuzamosan alakult meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom, akikkel mi összeismerkedtünk, szoros kapcsolatba kerültünk és a mai napig együtt dolgozunk. Úgy érzem, visszakaptam azt a lendületet, amit tizenegynéhány éve sikerült elveszítenem. Jól érzem magam ebben a harcban, más kérdés, hogy jobban érezném magam, ha nem kéne harcolnom, mert ez az ország jó kezekben lenne. Remélem, hogy ez hamarosan megtörténik.

-         1956-nak milyen üzenetei vannak a jelenkorra nézve?

-         MT: 1956 azt gondolom egy mágikus évszám. Bizonyos értelemben a Kádár-rendszer bukását eredményezte mindaz, amit 56 elkezdett. Ez volt a rendszerváltás Achilles-pontja. 56 üzeneteihez kapcsolódva megreformálható lett volna a magyar politika. Sajnos ez elmaradt.

-         Miért maradt el?

-         MT: Azok az üzenetek, amiket 56 megfogalmazott, nem teljesültek. Miért nem teljesültek? 1956 egyik legmarkánsabb megnyilvánulása a nemzeti szuverenitás volt. Nem akartunk nagyhatalmakhoz csatlakozni, egyfajta svájci, osztrák mintára egy független, szuverén nemzetállamot próbáltunk megteremteni. Legalábbis a forradalmárok célkitűzései között ez volt a legfontosabb követelés. Ez ugye nem valósult meg, az Európai Unió tagjai vagyunk, látható milyen következménnyel. Tagjai vagyunk a NATO-nak, ennek kapcsán részt veszünk az afganisztáni háborúban, az iraki háborúban, teljes mértékben Amerika egypólusú világrendjének kiszolgálói vagyunk. A magyar nemzeti szuverenitás vészesen sérült. A másik 56-os üzenet a Nemzetőrség üzenete, az önálló fegyveres testület üzenete szintén sérült, hiszen a nemzeti haderőt szétverték. A trianoni traumát előidéző okok élnek mind a mai napig tovább, Magyarország haderejét tekintve ma rosszabb helyzetben van, mint amilyenbe annak idején Károlyiék sodorták. Nincs magyar tisztikar, önálló gondolkodással, szellemiséggel. Nincsenek fegyveres testületeink, a laktanyákat őrző-védő szolgálatok védik. Ma több kézifegyver van magánszemélyeknél, mint ami a hadseregnél található. Siralmas a magyar fegyveres erők állapota. A rendőrségről és a nemzetbiztonságiakról nem is beszélek, hiszen ezek nem magyar érdekeltségű szervezetek, politikai irányítás alá vonták őket. A harmadik legfontosabb üzenet talán az volt 56-ban, hogy az állami tulajdon egy jelentős része részvények formájában a dolgozók kezében legyen. Ez ma különös aktualitást kapott, 1956-ban a dolgozók, a munkavállalók beleszóltak az üzemek életébe, a termelésbe. A munkástanácsok üzenete, mint független, nemzeti szakszervezetek léte, példaadó volt, erre épült később a lengyel szolidaritási mozgalom is. Ide sorolnám még Mindszenthy bíboros úrnak az üzenetét is, amely egy harcos közéleti egyházat jelenített meg. Egy antikommunista egyházat, amelyet szintén nem látok ma. Egy morálisan széthullott országban az egyház sem teljesíti azt a kötelességét, hogy átvilágítsa önmagát, tiszta legyen, egy erkölcsi piadesztán állva szóljon a társadalomhoz. Itt zajlik a képmutatás. 56 összességében nem jutott el a társadalomhoz, és a politikai „elit” nem is engedi, hogy eljusson, mert itt színt kellene vallani, konfrontálódni kellene, el kellene kezdeni egy új építkezést, ehhez minden alap rendelkezésünkre áll, sajnos ezeket az alapokat nem aknázta ki, és nem használja a mai magyar értelmiség.

-         Jövőre lesz 1956 ötvenedik évfordulója. Több magyar értelmiségi is hívta Busht erre az évfordulóra, miközben ’56-ban az Egyesült Államok cserbenhagyta a magyar forradalmat. Erről mi a véleményed?

-         MT: Egy furcsa helyzet, hiszen ha jól meggondoljuk, az amerikai neokonzervatív-neoliberális politika világuralomra tör, ma szemrebbenés nélkül terroristának bélyegezné meg az ’56-os szereplőket Rácz Sándortól Wittner Máriáig. Az amerikai elnöknek bizony körül kellene néznie a magyar politikában mielőtt idejön, hiszem ma az egykori kommunisták, elnyomók jelentős részben átszüremkedtek a jobboldalra, és bizony nem tiszta a képlet. Amerikának, ha fejet hajt a magyar szabadság előtt, akkor fejet kellene hajtani Közel-Keleten és a világ sok más térségében is, mert ezek elsősorban szabadságmozgalmak, népi mozgalmak, amelyek erősen kötődnek az adott identitáshoz, és ezt az Egyesült Államok nem viseli el. Nem viseli el a másságot, a más vallást, identitás tiszteletét, amelyet a liberálisok olyan nagyon hangoztatnak. És amely az egyik legfontosabb emberi érték. Itt folyik a harmadik világháború, amely során ezeket az identitásokat az Egyesült Államok el akarja pusztítani.

-         Látsz valami reményt arra, hogy a nép lépni fog ezügyben és egyszer felfogja ’56 jelentőségét?

-         MT: Jelen pillanatban kétségbe ejtő a helyzet, a magyar társadalom kórosan beteg, és annyira pénzközpontúvá vált, eldologiasodott, hogy nem látok reményt egy forradalmi helyzet kialakulására. Nyilvánvalóan nem liberális vagy marxista vonalra gondolok, hanem egy szellemi forradalomra, amely egy konzervatív forradalom képében kellene, hogy megjelenjen az értékek mentén. Erre jelen pillanatban nem látok sok esélyt. Rengeteg olyan külső körülmény van, amelyet sokszor elhanyagolunk. Azt gondolom, hogy a gondviselés jelentősége az életünkben mindig ott kell, hogy legyen. Nem véletlen, hogy a katonailag megrendíthetetlen Egyesült Államok hamarosan vereséget fog szenvedni Irakban, nemcsak a természeti körülmények miatt, hanem mert nem csak reguláris, de szellemi ellenállással is találkozik. Az sem véletlen, hogy az Egyesült Államok, amely háborút vív a civilizáció ellen, természeti katasztrófák sorozatát szenvedi el, aki nem írta alá a kiotói egyezményt, aki rá próbálja a világra erőltetni a fogyasztást, az nem véletlen, hogy ilyen csapásokat szenved el. Napóleon, Hitler annak idején megakadt az orosz télben, és a természet sok esetben az emberiség segítségére sietett. Ezek példaadó események. Magyarországon is történhet csoda. Fölállt egy új generáció, amely politizál, jelenleg nem lehet nagy hangja, mert a média szinte mindennel együtt monopolizálva van. De azt gondolom, hogy készen kell állnunk, történhetnek nagy változások. Az alternatíva benne van a magyar társadalomban, a kitörés lehetősége is, én azt látom, hogy le kellene küzdeni az egzisztenciális politikai félelmeinket, és bátran megfogalmazni azokat az eszményeinket, amelyeket az őseinktől örököltünk. Egy tradicionális, konzervatív fordulatra látok lehetőséget, de hozzá kell tennem, hogy nem a Fidesz vezetésén belül. Én még mindig hiszek abban, hogy a magyar társadalom egy új elitet képes felszínre lökni, és ez az új elit a régi erkölcsök mentén meg tudja magát fogalmazni, és egyszer, amikor kiüresedik még jobban ez a fogyasztáscentrikus világ, akkor ezek az értékek fontosak lesznek számunkra.

-         Kitörést említettél. Ezt 2006-ra vagy inkább csak 2010-re remélhetjük?

-         MT: Nem vagyok jövőbelátó Nostradamus, sem Lengyel László, akik ugye mindig melléjósolnak. Én azt látom, hogy 2006 az utolsó olyan évszám, amikor tehetünk valamit a globalizmus ellen. Ha 2006-ban nem áll össze az az úgynevezett nemzeti, konzervatív tábor, amelyet én nagyon erősen és markánsan megkülönböztetek a polgári, szabadelvű tábortól, és nyilván a baloldaltól és a klasszikus neoliberális tábortól is, akkor itt nagy baj lesz. Akkor itt 15-20 évre is elveszik a reménye annak, hogy Magyarország megmaradhat értékszigetként a Kárpát-medencében, de ugyanakkor látom, hogy egy MVSZ-MIÉP-Jobbik összefogás mentén elindulhat egy olyan folyamat, amely azt eredményezheti, hogy magára talál ez a társadalmi réteg is. És ha így lesz, és bekerül a Parlamentbe, akkor nyilván kiszélesíti a közbeszédet, a közgondolkozást, és nagyon sok olyan problémához hozzá mer nyúlni, amelyhez a jelenlegi politikai garnitúra nem. Azt látom, hogy jelen pillanatban a magyar politika és közbeszéd nem reformálható meg, teljesen új hangon, új emberekkel, hitelesen, őszintén kellene beszélni bizonyos témákról. És ha tényleg hárompárti lesz a Parlament, ahogyan ezt előre jósolják, akkor bizony katasztrófa vár az országra.

Dúró József