A párttitkár
Carpathia 2006.10.11. 22:15
Egy közeli barátom édesapja mesélt egy történetet a régi időkről. Még a módszerváltás előtt, az átkosban történt. Azt mondta, ő sosem szerette a kommunistákat, de köztük is voltak normálisabbak, és előhozakodott az övékével. Mármint a munkahelyének egykori jelentésírójával. Az a kommunista is mindenkiről firkálta a jelentéseket, mint a legtöbb. De mindenkivel megnézette előtte a jelentést, és azt mondta, ha valami nem tetszik benne, kijavítja. Úgy mondta, neki ezt muszáj megcsinálnia, mert ha nem csinálja meg, küldenek helyette mást, az meg még el sem olvastatja az alkalmazottakkal, mit ír róluk
Lehetne most vitatkozni ezen jólelkű kommunista erkölcsi megítéléséről, ám ennek a bejegyzésnek nem ez a célja. Nem is feltétlenül fogom hasonlítani ezt a helyzetet teljes egészében ahhoz, amit mondani szeretnék, de nekem ez a történet adta meg a kezdő lökést ahhoz, hogy rájöjjek néhány dologra. Például arra, hogy az élet tud váratlanul jó dolgokat is produkálni. De arra is, hogy fejezzem be, amit elkezdtem. Hiszen felelősséggel tartozom azok iránt, akik hozzám tartoznak. Őket - a barátaimat - nem hagyhatom cserben.
|