Blog : Szeretetről és magyarságról |
Szeretetről és magyarságról
Jankó 2007.02.25. 20:18
Ma részt vettem egy megemlékezésen. Szavakat hallottam, másokról, hogy ők mennyire rosszak, magunkról, hogy mi mennyire jók vagyunk. Megint. Szeretről, demokráciáról, szabadságról. Szavakat hallottam - és végignéztem, ahogy saját társaikba szúrnak újra késeket a megrendült szónokok.
Az a baj, hogy én egy lelkes ember vagyok. Nagyon tudok örülni az emberi szeretnek, a közös erőnek. Milyen jó volna, ha valóban alkotnánk egy olyan közösséget, mely önfeláldozásában, szeretetképességében élményt adhatna nekünk, és feljogosítana arra minket, hogy embertásaink hasznára legyünk. Milyen jó lenne - és milyen szörnyű volt a szép szavak, közös énekek mellett látni, ahogy fellökdöstük egymást, ahogy egymást szidalmaztuk, ahogy utálkozva néztünk a másikra, egyszóval - azt, hogy csak magunkkal foglalkoztunk. Szörnyű volt azt látni, hogy sokunknak szörnyű emléket őrző elmúlt diktatúra emléknapját senki nem sajátítja ki saját pártján belüli kampánycéljaira, hogy legalább a szeretet szavai között nem döf minden második mondatában kést saját közösségén belüli ellenfelébe, és nem vezényli úgy az emlékező tömeget, mint akiket csak bohócnak tart.
December 24-én, Szenteste hideg volt, hidegebb mint most. Az élet keze vezethetett akkor este a rákoskeresztúri Elágazásra, ahol miután mécseseket gyújtottam a felállított fakereszt talapzatán, megpillantottam egy földön fekvő magányos embert. Nem tudott járni, és egyedül volt. Sem a buszvezetők, sem a kihívott rendőrök, sem a taxisok nem siettek segítségére. Három óra után sikerült hazavitetnem a mintegy két kilométerre lévő otthonába. Nem az fájt, hogy hazaféltésben és politikai radikalizmusban élen járó ismerőseim még csak nem is reagáltak üzeneteimre, melyben segítséget kértem tőlük. Az fájt, hogy mai napig meg sem kérdezték, sikerült-e a bácsin segítenem.
Tudom, hogy valahol a Gönczöl-bizottság tagjai is jó emberek, és ők is egy jobb világot szeretnének. Remélem, ők sem gondolják úgy, hogy ennek kerékkötői pont azok a jobbikszobások (merthogy a jobbikszoba neve ugye huszonkilencszer van megemlítve abban a bizonyos jelentésben), akik blogjukban az értelmetlen fröcsögést, komcsizást ítélik el, és hitet tesznek az önfejlődés, a gyakorlati szeretet és a hazaféltés mellett.
A bácsi egyébként hazakerült, és jól van. Számomra ez a hazaszeretet. S ez illendő egy önmagát jobboldalinak nevező emberhez: mert ha valaki embersége és pillanatnyi helyzete miatt kiemelkedik társai közül, kötelessége szolgálni az arra rászoruló társait. Gondolkodjunk el ezen.
|