Az első ilyen gondolat a Gyurcsány-csomag és ennek megítélése. Azt hiszem, lehet kritizálni, lehet vele egyet érteni. Én politológus-közgazdász hallgatóként személy szerint más utat is látok, de tény, ami tény, cselekedni el kell kezdeni. És nem a 14. havi nyugdíjjal. A Gyurcsány-csomag nem a legjobb, sőt. De ahogy a parlamenti vitákat elnéztem, a Fidesz sem nagyon tudott alternatívát felmutatni (mert az adócsökkentést én nevezném alternatívának). De nem is ez a lényeg most. Gatyába lehet rázni a gazdaságot, lehet államcsőd. Ettől még 15 millió magyar itt fog élni a Kárpát-medencében. Ebből 10 millió ezeken a gúnyhatárokon belül. És őket lehet, hogy az aggasztja a legjobban, mennyit kell fizetni a gázért, de engem személy szerint nem. Ebben az országban ennél nagyobb a baj. Az embereknek nincs összetartozási és közösségi érzésük. Pedig valamikor volt egy álom, aminek ez volt a lényege: összetartozunk, akárkire szavaztunk, magyarok vagyunk, és ezen semmi nem változtat. Magyarországnak hívták ezt az álmot. De úgy látom, ennek a Magyarországnak a legnagyobb ellensége éppen pont a magyarság. És itt nem csak az MSZP-szavazóra gondolok. Szavazhat akárkire. A szörnyű, hogy szeretünk 15 millió magyarra hivatkozni. Ebből 5 milliót imádunk (ők élnek az elszakított részeken, és minden tisztelet az övék), 5 milliót szeretünk (ők szavaztak a "jobb" oldalra, ami egyébként semmivel sem jobb a balnál) és 5 milliót utálunk (ők szavaztak a baloldalra). Ilyet is olvasni, hogy aki december 5-én szavazott, nem magyar. Hova jutunk emberek? Ez a primitívség maagsfoka. Vegyük elő a vésőt, ha másképp nem megy: 15 millió magyar van, s mindegyikért ugyanakkora felelősséggel tartozunk, mindegyiket ugyanannyira kell szeretnünk. Ekkor, csak ekkor beszélhetünk magyar nemzetről, álmokról és Magyarországról. Mert létezik ez a Magyarország nevű álom. Váltsuk valóra!