Bizony sok-sok mindennapi tapasztalattal rendelkezünk a körülöttünk lévő világ látható és inkább csak érzékelhető dolgairól, és mindezek egyik alapja a bennünk élő érzések, az élet egy-egy szegmenséről: Istenről, őrangyalokról, a csillagokban élő apró lényegkről, manókról, a jóságról, valakiről, aki szeret minket. Mindezek érzések bennünk, de nagyon is valóságosnak tűnnek. Léteznek, vagy csak a képzelet játékai?

Minden, mi bennünk él, létezik. Meg kell hát keresnünk okát. Úgy vélem, a tapasztalatokra és gondolatokra támaszkodva, hogy minden élő egyetlen szellemi létező eredendően. Mindannyian ugyanazok vagyunk, egy valami, egy abszolút, melyre az évek során ráraktuk a különböző ruhákat, ezáltal vesztve el tisztaságunkat, és teremtve meg személyiségünket. A halál úgy vélem nem egyéb átalakulásnál, amikor is ez az ember, egy név, egy identitás megszűnik, de belső tudatunk, a maga összes személyiségével tovább létezik. Ilyesformán, tehát nem hiszem, hogy élesen el lehetne különíteni egy rossz testet, egy jó lélektől. Az átmenet folyamatos.

Úgy vélem, fejlődésünk folyamatos, a halál és a születés nem játszik szerepet benne. Hogy hol, milyen formában fogunk egy pillanatban létezni, talán nem lehet most megmondani. Nem feltétlenül csak itt és így élhetünk; hiszen minden, ami érzékelünk, tudatunk játéka csupán. Ha érzünk valakit, ki szeret minket, egy őrangyalt, vagy egy manót, ő lehet egy élő valaki, akit mi a magunk személyiségével csupán így képezünk le.

Mindennek lényege: ha megtanuljuk önmagunk érzéseit tisztelni, feltárjuk önmagunkat, valóban képesek lehetünk arra, hogy a szeretetre fordítsuk belső energiánkat. Ha megismerjük önmagunk, rájövünk, mennyire kötődünk társainkhoz, és akkor valóban készek leszünk arra, hogy egy egész nemzetet is akár felépítsünk.