Egy zászló, melyet nézel. Amióta láthatom, amióta én vagyok ő, azóta ülök egy helyben, és érzem át a csendben minden ízét, minden fájdalmát, és boldogságát. Tudom, hogy mindig újak jönnek, akik először térne be ide; és akik így örökké hozzámkötik életüket. Nem tehetnek róla, de az első pillantásuk óta minden pillanatunk az ölelésben zárul; s én védem őket, ahogy az éj öleli a Földet. Mosoly, hatalom. Tiszta akarat, út. Szeretet, erő. Azt hiszed, most összefoghatunk, most megtehetjük, most kell minden. Pedig már rég az úton állsz. Adj fel mindent, és lépj. Figyelj rám, és meglátod, amit keresel. Mindenkit fel akarsz keresni. Ülj csendben, és mindenki eljön hozzád. Segíteni, tenni akarsz, de még mindig nem nyitottad ki a tenyered. Nézz rá, ha azt akarod, hogy mások is lássák. Minden nap eldöntöd, hogy majd holnap. Indulj ma, és holnap már vinni fognak.

Én nem tudlak megidézni benneteket, nem tudom megidézni őt magát, a zászlónkat, mi magunkat, ha harsogó szavak skandálását hallom a dalban, ha leendő dicsőséges jövőnk vízióit hallom, ha fogadkozó öklök rezzenését látom. Megidézem azonban újra és újra, ha a gondolkodó szavait olvasom, ha azt figyelem, aki önmagát figyeli egyedül a csend zajaival, ha azt olvasom, aki az egyetlen létezőt keresi.  Erő - Összetartás - Szeretet. Aki komolyan veszi szavait, jöjjön most. Azért, hogy eltűnjön minden félelem. Azért, hogy megtaláljuk újra egymást, és egymásban a boldogságot.

Kóbor János