Nos, a Mi vagyunk a Rock című dalt nem nagyon szerettem. Aztán játszották koncerten a PeCsa szabadtérin. Meg lett bocsátva minden. Aztán Tűzközelben. "Apáim sorsát bőrömbe égetve hordom, viselem, terhem nehéz." Na, ja. Nehéz, de épp azért vannak a feladatok, hogy megoldjuk őket. De csak őszintén, mert "itt aki hazug, a tűzben elég". Jön a Főnök voltál (de nem ismernek Rád). Aztán Régi barátság. Személyes kedvenc az albumról, bár a Tűzközelben és a Szeretem a gyerekeket szintén nagyon el van találva. Szóval Régi barátság. Hmm. Hány éves is? Másfél? Azt hiszem, ebben az inkarnációban annyi. De úgy érzem, nem másfél éve ismerjük egymást. Régi hitünk nincs a szögön és fáradt életünket is átnyújtottuk már fehér tálcán. Nem éltünk hiába. Csendes ember. Hogy miért nem lep meg ennyi halál-nóta az Eddától? Hozzászoktam. A törvény. Csak egyedül. Miért? Nincs más út. De az úton haladni kell. Oda kell érni éjfélre. A meghívás fontos... Csak ne lenne szaga. De már a jövőnek is az van... Nem magunkat sajnálom. Ez a nemzedék ezt érdemli. De a gyerekek nem. Csak ezt a nemzedéket ők se érdeklik. Tisztelet a kivételnek. A kötelező fájdalmas lírai emlékezés előtt pedig egy üzenet a politikusoknak: Térdre a nép előtt!