A teljes társadalmi struktúrának nem kell átesni ezen a dinamikus metamorfózison, de a rendszer legfontosabb alkotóeleme, a közösség gondviselője, az ember kénytelen lesz átértékelni saját hozzáállását, elveit és értékrendszerét, hogy a változás valóban bekövetkezzen. A szkeptikusok megkérdőjelezhetik a társadalmi rendszer megváltoztathatóságának lehetségességét, de vajon nem mi magunk vagyunk azok, akik megteremtjük környezetünket? Az ember maga teremtette saját társadalmi dilemmáit, és ha létezik olyan erő, amely a változásokat idézheti elő, az az ember birtokában van.

Az ember és a társadalom függőségi viszonyban van, mivel az ember, mint egyén és mint a társadalom része szétválaszthatatlan egységet képez. A múltban tettek bizonyos kísérleteket a társadalom betegségeinek és díszfunkcionalitásának megszüntetésére, egy igazságosabb és egyenlőbb társadalom felépítése érdekében. Szervezetek jöttek létre, amelyek a szociális problémák legyőzésének nemes célját tűzték ki maguk elé. Az elhatározás szép volt, a célok értékesek voltak, ám ezeket az alapvetően jó elképzeléseket sem sikerült valóra váltani az emberben meglévő önzés miatt.

Ma az etikai és morális princípiumukra sajnálatos módon rávetül az önzés árnyéka – ez különösen a politikai kultúra területén érvényes. Létezik a gondolkodásnak egy olyan iskolája, amely erre figyelmezteti a moralistákat, mivel a politikából hiányzik az etika és a morál. Ez rossz megközelítés, mivel az etikátlan politika nem az emberek, nem a társadalom érdekében cselekszik, a morál nélküli élet pedig az állatok szintjére süllyeszti az embereket. A politikai koncepció nem axiomatikusan „piszkos” – manapság ezzel a jelzővel szokták illetni a politikát. A politikai kultúránk eszközei azok, amiket eltorzítottak bizonyos ideálok, amelyek így kívánták elérni önös céljaikat. Ma a spirituális életet élő emberek hangot adnak aggodalmuknak, mert a politika vegyülni kíván a vallással. A vallásos emberek attól tartanak, hogy a politika veszélyezteti az etikát; szerintük a politika be fogja szennyezni a máskülönben tiszta vallást. Ez a gondolatmenet egyszerre önző és ellentmondásos. Minden vallás azért létezik, hogy szolgálja és segítse az embert. Ha a vallás különválik a politikától, akkor elveszít egy olyan erőteljes eszközt, amellyel a társadalom jólétéért dolgozhatna. A vallás és a politika hasznos kombinációt képezhet, jobbíthat az emberek életén, de csak akkor, ha az elegy korrekt etikai szabályok szerint, minimális önzéssel működik.

A politikus vallásosságából, a vallásos ember politizálásából a társadalomnak komoly előnyei származhatnak. Abszurd feltételezés, hogy a vallásnak és a moralitásnak nincs helye a politikában, és a vallásos emberek, a moralitás hívei jobban teszik, ha remeteként visszavonulnak, háttérbe húzódnak. Akik ezt hangoztatják, azok nem látják jól az ember és a társadalom viszonyát, a politika életünkben betöltött szerepét. Az erős morális etika éppúgy létfontosságú a politikusok, mint a vallásos emberek számára. Beláthatatlan következményekkel járhat, ha a hatalmat birtokló politikusok megfeledkeznek morális alapelveikről, meggyőződédükről. Teljesen mindegy, hogy hívők vagyunk, vagy hitet tagadók, istenben vagy a karmában hiszünk, a morális etika az a szabályrendszer, amelyet be kell tartanunk. Szükségünk van az olyan emberi értékekre, mint az erkölcs, az együttérzés, az alázat. Ha felismerjük az ember gyengeségeit, megállapíthatjuk, hogy ezekre az értékekre csakis úgy tehetünk szert, ha megfelelő társadalmi környezetben eltökélt egyéni erőfeszítéseket teszünk. Ha ez sikerül, elérhetjük a végső célt, egy sokkal emberibb világ megteremtését. Az önfelismerést, az alázatot belül kell kifejleszteni. A vallási és társadalmi szervezetek funkcionális fontossága éppen az, hogy hirdessék ezeket az értékeket, komoly felelősséget vállaljanak magukra, és minden megtegyenek a célok elérése érdekében. El kell felejteni az előítéleteket, és a különböző vallásoknak együtt kell dolgozniuk – nem csupán azért, hogy az emberben kialakuljanak a felsorolt értékek, hanem azért is, hogy létrejöjjön a harmónia és a megértés atmoszférája. A világ mára összezsugorodott, és figyelembe véve a határokat, megállapíthatjuk, hogy egyetlen nemzet sem élhet elszigetelten. A saját érdekünk az, hogy létrehozzuk a szeretet, az igazság, az egyenlőség világát, mert a moralitáson alapuló egyetemes felelősségtudat nélkül a puszta létünk kerül komoly veszélybe.

Az ilyen világ megteremtéséhez szükséges képességeket már a gyermekekben fejleszteni kell. Ez olyan alap, amely nélkül nem várhatjuk el a nemzedékünktől, vagy az új generációtól, hogy végrehajtsa a változásokat. Ha van remény, az a jövő nemzedékében létezik, de ha a jelenben nem hajtunk végre bizonyos világméretű változásokat, nem alakítjuk át a meglévő oktatási rendszert, hiába várunk bármit.

A morális etikára alapuló politikai kultúra létrejötte érdekében le kell zajlania egy dinamikus forradalomnak. Ezt a forradalmat az erősebb nemzetek támogathatják, mert a kisebb, gyengébb országok hiába is tennének erőfeszítéseket. Ha az erősebb nemzetek magukévá teszik a morális alapelveken alapuló politikát, ha őszintén foglalkozni kívánnak az emberiség jólétével, lassan kirajzolódik egy új ösvény, megteremtődik az úr remény. Egy ilyen forradalom hatásosabb lesz, mint bármilyen más törekvés, amelynek célja az igazság és az egyenlőség megteremtése a világban.

Nagyon fontosnak tartom a morális etikát, és arra kérem a humanistákat, és azokat, akik osztják aggodalmaimat és véleményemet, vegyenek részt abban, hogy társadalmunkat és világunkat együttérzőbb, igazságosabb, az egyenlőséget jobban felismerő hellyé változtassuk.

Tenzin Gyaco

(a XIV. Dalai Láma, a negyven éve kommunista megszállás alatt lévő 3 milliós tibeti nép száműzetésben élő vezetője)