Nagyap�m nem ilyen. Hisz Istenben, Haz�ban, vannak elvei. Belegondolt mindig abba, mit olvasott. Vagy nem ez e az olvas�s legnagyobb �r�me? Elolvasok egy bekezd�st, fejezetet, k�nyvet, cikket, �s �rz�sek, gondolatok j�nnek el�. Jobbik esetben. Eszembe jut, hogy NEM, az, amit itt a szerz� le�rt, NEM �gy van. Kiss� diadalittas �rz�s t�r az emberre, l�m ellenp�ld�t tudok mondani, meg tudom c�folni a le�rt t�zist. Vagy IGEN, ez t�nyleg �gy van. DE! Ezt �s ezt vonja maga ut�n, amit az �r�/publicista m�r nem �rt le. Ak�rhogyan is, �j gondolatok �brednek. Megl�tom az �rt�keimet, a hib�imat. R�j�v�k arra, hogy igen, �n ezt vagy azt az �rt�krendet vallom, hasonl�t/ellenkez�t, mint amit olvastam. �s ezt �rvekkel – ellen�rvekkel – meg tudom v�deni. Van-e ann�l nagyobb gy�zelem, mint mikor elismeri a vitapartner: „Igazad van!”? Rosszabb esetben megfutamodik, kifog�st keres, verg�dik, de �rzi a veres�g�t. �s �n is �rzem. Akaratlanul is esz�be jut az embernek Nietzsche, az � „embert fel�l m�l� ember”-e. Fel�lm�ljuk a vitapartnert, �s egy id� – sok id� – ut�n, amit olvas�ssal t�lt�nk, �gy �rezz�k, magunkat is. Olvasunk, meg�rtj�k, elgondolkozunk. Megismerj�k �nmagunkat. Bevallom, mikor ezt a cikket elkezdtem �rni, fogalmam sem volt arr�l, mit is fogok pap�rra vetni. Olvastam, �s bevillant a k�p, ahogy nagyap�m olvas az �gy�n. �s tud olvasni…
De vajon a fiam fog–e tudni olvasni? Tan�tani fogja-e m�g ezt az iskola? H�rom emberre nehezedik a felel�ss�g ebben a globaliz�l�d� vil�gban. A politikusra, hogy biztos�tsa az olvas�s tan�t�s�nak lehet�s�g�t. A tan�t�ra, hogy megszerettesse az olvas�s m�v�szet�t. �s r�nk, fiatalokra, akiknek gyerek�nk lesz – �s �t meg kell tan�tani olvasni. Hogy ut�daink is olvassanak, hogy fel�lm�lj�k magukat, az embert, �s meg�rts�g, l�ss�k Istent…
�s ha a kedves olvas� most azt mondja: NEM, olvasni tudni nem ezt jelenti ez�rt �s ez�rt? Nos f�lek, akkor csak az igazamat er�s�ti. Mert m�giscsak elolvasta, meg�rtette ezt a kis irom�nyt, �s elgondolkozott rajta…

D�r� J�zsef