Egy ember
Jankó1 2005.12.24. 15:04
Fájt mikor elment. Nem találkoztam még ilyen emberrel. Hiányzik. Mégis tudom, minden erő, mi elindul, hozzám elér majd. Mert még mindig itt áll mögöttem. Mert mióta ismerem, nekem többé nincs jogom se fáradtnak, se rossznak lennem. „És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építetett.”
Azt hittük, félnünk kell tőle. Félnünk, mert sokkal erősebb, mint mi, mert lát és tud mindent, miközben mi csak össze-vissza keresgélünk, aggódunk, és kétségbeesünk. Azt hittük, tartanunk kell tőle, mert kérdezni fog, mert lesújthat, és felemelhet. Sírtunk, mikor előtte voltunk. Sírtunk, mert ez az ember csak mosolygott, és szemei minden elképzelhető szereteten túláradóan ragyogtak ránk. És mi nem értettük miért, és ez fájt..
Azt hittük, haragudni fog, és büntetni. De ő csak örült nekünk, és hatalmas erőt adott létével, lényével. Megértettük, hogy mi büntetjük saját önmagunkat. Megértettük, hogy minden szenvedésünket önmagunk okozzuk, saját belső lelkiismeretünk kényszerít erre minket, mert valójában saját tetteinktől félünk – valójában a könnyű úttól félünk, pedig a nehéz út ragyog mindig. Láttuk őt, és nekünk többé nem volt már kedvünk másoknak, és önmagunknak ártani. Nem, így nem, így többé nem.. Valamit megértettünk, és ehhez elég volt csak meglátni őt.
“Éljetek úgy, hogy mindig a Napba tudjatok nézni. A Nap fent süt, és ragyog, erőt ad, és melegít, ha már felemelted fejed, sugarai megtisztítják arcodat, és többé nem fogsz lefelé tekinteni.” Mindig bátorított minket, új erőt hozott, új világot. Mindig kész volt, és mindig erős, bár nem volt semmije, és zajlott körülötte az élet. Támadták, bántották, de ő mindig kész volt szembenézni az új helyzetekkel. Annak élt, amit tanított. “A külső mindig változik, erre készülj fel. A lelket építsd, mert az örök.” Mindig mosolygott. Ez az ember megmutatta, hogy lehet így is. Ez az ember mindent megváltoztatott. Mióta ismerem, nekem többé nincs jogom se fáradtnak, se rossznak lennem.
Aki bántja, engem bánt. Bánt, bár mindez semmiség ahhoz képest, ami ő maga mondott és cselekedett. Mert ő mondta ezt: “ha bántanak téged, engem bántanak.” Így, ezzel a teherrel, nekem nincs többé jogom megbántottnak, vagy áldozatnak lennem.
Menj be a templomba egyedül, mikor senki nincs ott. Ha van olyan, akivel egy vagy, vidd őt is, hisz egyek vagytok. Nézz rá a szoborra. Lásd őt. Tudd, hogy tényleg téged figyel most. Tudd, hogy mindaz igaz, amit itt leírtam. Érezni, és látni fogod őt. Pont úgy, ahogy ő érez, és lát téged minden pillanatban. Oldódj fel benne, és míg élsz, add tovább a hírt. Kezdődjön el itt, kezdődjön el most. Ez az ember csak testét őrzi, mi itt tartja őt; dísze, kincse, jó ruhája nem volt soha. És megy, és csak megy, szakadékon, hegyeken át, mint aki soha nem fárad el, és néha megáll, és visszanéz nevetve, kezét nyújtva, hogy menjünk vele, menjünk, előre töretlen. Nincs már erő, mely lebeszélhetne arról, hogy vele menjek. “Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”
Kóbor János
|