De térjünk vissza a fáradtságra. Sokat gondolkoztam azon, Te vajon miért nem vagy fáradt olyan gyakran. Egy Duna-parti sétán jutott eszembe valamelyik este. Valami akkor megérintett. Nagyon szép a Vár a pesti oldalról este. A part-menti sétány meg tele van békével. Nem csendes. Békés. A szívem melegség töltötte el. Mindenki kikapcsolódik és boldog. Aztán megláttalak. És minden világossá vált. Éreztem ott a Duna-parton, annyi boldog ember között, hogy nem illek oda. És nem azért, mert boldogtalan vagyok. Hisz boldog vagyok. De láttalak Téged a kedveseddel. Ez a titok, gondoltam. Ennyivel vagy pihentebb. Van egy ember, akivel megosztod az életed, a problémáid, az örömöd. Társ a jóban és a bajban is. Együtt a kettőtök gondja is könnyebb. És fel tudtok oldódni egymásban. Kikapcsolódtok együtt. Testvérem! Tökéletes életed van! Együtt tesszük, amit a legjobban szeretünk, együtt állunk helyt az életben, imádod a családod. S Neked ott van még a szerelem is. Kell-e több?

Szeresd, kérlek, nagyon szeresd! De még ennél is jobban tiszteld! A kedvesed nem kötelesség. Soha nem az! Isten ajándéka! Ki kell érdemelni, de ez nem elég! Becsülni is kell! Mert aki nem becsüli, nem érdemli meg. És előbb-utóbb elveszíti. És akkor újra fáradékony lesz…

Dúró József