Előd többször megkért, hogy ne dicsérjem nyilvánosan, mert kellemetlen neki. Úgyhogy nekiláttam szidni, szapulni, vessen magára, bármelyiket könnyebb, mint hallgatni róla. Erre a mondatomra még tessék visszaemlékezni, kedves Olvasó, mert a végén hivatkozni fogok rá. Sokszor volt olyan érzésem, hogy a Jobbik nagyszerű csapat, de ha nem is Előddel azonos, mégis ő a lelke. Ugye érződik rajtam az elfogultság? Fel is tárnám az okát, inkább csak apró villanásokban.

Történt, hogy egy alkalommal az egyik képkeresőben kotorászva az ő fényképére bukkantam. Nem fogják kitalálni: a szocik honlapján. Na, hát ők is meglehetősen elfogultak voltak vele, ahhoz semmi kétség. Az ő fakó és suta balos ifjaik ugyanis a pihent fantáziájukkal és moszkovita refelxekkel bővelkedő Amerika-majmolásukkal a Kihívás napján egy kimustrált Trabit toltak végig a városon, merő NDK-s nosztalgiából, amúgy fiatalos közvetlenséggel - a teljes vonalon rendőri biztosítással. A cseppet sem erőltetett akció a Móricz Zsigmond körtéren ért véget, ahol Előd várta őket kiadós transzparenssel: "Nesztek kihívás, nemzeti ellenállás!". A következő képen már hátra bilincselt kézzel a rendőrautó félig letekert ablakán át ordított, instrukciókat osztott a még le nem tartóztatott társainak. Amikor a számára addig ismeretlen képet átküldtem neki, felróva, hogy miért a komcsi honlapon kell találkoznom vele, az volt a válasza, hogy most aztán ő is elterjeszti rólam, hogy titokban az MSZP oldalát bújom. Na igen...

Aztán hírét vettük, hogy kifeszítette a Parlamentben a transzparenst a román uniós csatlakozás megszavazásakor: "Ne legyetek hazaárulók!"- felirattal, sőt háromszáz szórólap kíséretében szózatot is intézetta megrökönyödött képviselőkhöz, melyben lelkiismereti szavazást kért. Pontosan tudtam, hogy a mérsékelt nemzeti oldal milyen nemzetközi nyomásra szavazta meg az oláh belépést, de abban is biztos voltam, hogy az említett mondatoknak el kellett hangozniuk a tisztelt házban.

Később súlyos hibák következtek: a MIÉP-pel való összeálláskor a tiszta lelkű ifjaknak tudniuk kellett, hogy kicsoda Balla Gizella, mivé vált Csurka is mellette, mennyi mocskot szórtak mindannyiunkra, akik mindezt időben észrevettük, miylen reménytelen számukra így is három százalék fölé menni, a Fidesznek meg milyen fontos lenne a hajszálnyi erő is, és mégis belementek. Végül a forradalmi hangulat forrpontja előtt "antimagyarnak" titulálták lapjukban a köztársasági elnököt. Nagy szamárság volt, kétség kívül, mintha nem lenne így is bőven elegendő antimagyar, miért a legitimitás utolsó kapaszkodójának tekintélyét kell támadni egy forradalmi helyzetben? Nos, akik olvastak, láthatták, nem kíméltem a Magyar Mérce főszerkesztőjét, Elődöt, sőt annyira nem, hogy magam magamat is antimagyarnak tituláltam az ő mércéjük szerint, sok pihent agyú kritikát vonva magamra. Hiába, ez a lerohanó bírálat is az elfogultság következménye volt, egy ilyen formátumú fiataltól többet várok.

Elődnél pattant a húr, mert pártjának vezetése nem hallgatott rá és elfinomkodott egy forradalmi lépést. Lehet, hogy a felelősség ezt diktálta, de Előd már nem fért ezek közé a visszafojtott keretek közé, mert ha a nagygyűlést - minden bizonnyal baj nélkül - mégis megtartják, az a Jobbiknak azt a fölfutást eredményezhette volna, amiért ő maga eddig keservesen megdolgozott.

Mára tehát Honfitársaim, az a kérdés, hogy milyen hála illeti ezt a fiatalembert? Mert mi magyarok hálátlan fajta vagyunk, könnyen elfelejtjük jótevőinket. Az egykori Pannin Rádió-hallgatók így tettek Frankával is, Gyimesi Marikával is, és - már elnézést -, de velem is. Engem még csak megtaláltok a kassai téri templomban, de tud valaki valamit Marikáról vagy Tiborról? Nem lenne ez lelkiismereti ügy véletlenül?