E célok eléréséhez szükséges út meghatározásához több pillérre kell támaszkodnunk, ezek közül a két legfontosabb, melyek az ún. jobboldali gondolkodásmódot is deffiniálták mintegy 200 évvel ezelőtt, a Krisztusi értékrend, és a nemzetben gondolkodás. Hangsúlyozni kell, hogy a jobboldali és baloldali értékek sokat változtak és részben ki is cserélődtek a 200 év alatt a társadalmi szerkezet megváltozása miatt. Ennek oka lehet például, hogy az eredetileg baloldalra jellemző szociális érzékenységet inkább a mai jobboldali pártokban lehet felfedezni. Éppen ezért a mi gondolkodásunkat leginkább az előbbi két pillérrel lehet leírni, vagyis a Krisztusi értékrenddel és a nemzetiességgel.

A Krisztusi tanítás legfőbb ismérve, hogy a lelki értékeket előtérbe helyezi az anyagi értékekhez képest. Sok-sok példa mutatja azt, hogy az anyagi jólét csaknem független az emberi boldogságtól, házasságtörések, szomorú gyermeksorsok, idegeskedés, félelem, ez jellemzi sokszor az amúgy biztos jólétben élő embereket. Ugyanakkor szegénységben élő családok is élhetnek boldogságban, ezt mutathatja minden mosolyuk. Az anyagi értékek azért szükségesek, hogy általuk biztos jövőt teremthessünk magunknak, ne az anyagi megélhetésünkön kelljen minden pillanatban gondolkodnunk, de ennél több szükséges az emberi boldogsághoz.

A Krisztusi tanítás és a Krisztusi életút azt mutatja, hogy kellő hittel és alázattal bármilyen teljesítmény elérhető abban az esetben, ha céljaink tiszták, vagyis olyan irányba mutatnak, mely a többi ember számára is kedvező hatással van. Vagyis minden olyan kezdeményezés pozitív visszacsatolású ösztönző erőt kap, mely embertársaink fejlődését szolgálja. Gondoljunk csak arra, hogy ha idegesek vagyunk, akkor az ráragad környezetünkre is, és egész napi családi vagy munkahelyi tevékenység mehet tönkre, ellenben ha törekszünk minden erőnkkel arra, hogy látszólagos teljesítőképességünket túlszárnyalva új ötletekkel, még jobb munkát végezzünk, akkor társaink is új erőre kapnak, és mi is új erőt és boldogságot kapunk.

A Krisztusi tanítás harmadik legfőbb jellemzője az egyén és társai, mai szóval a társadalom viszonyáról szól. Jézus azt tanította, hogy valójában mindenki egy egészet alkot, ezért a boldogság is akkor érhető el, ha ezt figyelembe vesszük, vagyis minden embert úgy szeretünk, minden ember javát ugyanúgy akarjuk, ahogy saját magunkat, ahogy saját magunkét is. Minden anyának és apának ugyanúgy fáj gyermekének minden könnye, mint ha saját magát érte volna fájdalom, és minden mosoly ugyanúgy ad boldogságot, sőt még jobban, mint ha saját maga mosolyogna. Fontos hangsúlyozni, hogy Jézus nem azt mondta, hogy rajtunk kívül az egész világot egybevéve szeressük úgy, mint ha saját magunkat szeretnénk, hanem minden egyes másik embert úgy, mint önmagunkat. Vagyis a társadalom-egyén viszony ideális esetben korántsem egyenlően megosztott, azonban a gond abban van, hogy maga a társadom sem fedi teljesen a tökéletes, lelki világot. Krisztus tanításában ugyanis szerepel az abszolútum, vagyis az, hogy a különböző tulajdonságoknak van egy abszolútuma, amihez általában viszonyíthatjuk magunkat. E nélkül, még összehasonlítást sem tudunk tenni állapot és állapot között, e nélkül pedig rendszert építeni felesleges. Ezen abszolút társadalomban, melytől mint mondtuk elég messze állunk, az egyén szabadsága tökéletesen megvalósul, és párosul a célként kitűzött boldogsággal. A Krisztusi tanítás szerint minden ember vele született joga az, hogy saját maga választhasson életutat, a boldogságot azonban csak akkor érheti el, ha egy az előző bekezdésben meghatározott módon a társai boldogságát elősegítő tetteket hajt végre. Ebből az is következik, hogy felesleges olyan társadalomért feláldoznia magát az egyénnek, mely nem a szellemi fejlődésért él, nem ad igaz boldogságot, csak utópiákat. Ellenben ha olyan társadalomért adja tudását és energiáját az egyén, mely szellemi fejlődést produkál, önmaga is boldog és szabad lesz. Olyan társadalmat kell építenünk, ahol az egyén önmaga dönthet fejlődésének útjáról, de csakis olyan keretek között, ahol a társadalom, s így annak minden tagjának eredeti céljai nem csorbulnak, annak szellemi, erkölcsi értékei megmaradnak, lehetőség szerint fejlődnek.

Ehhez a kérdéskörhöz tartozik gondolkodásmódunk másik pillére, a nemzeti gondolkodás. Az ember ugyanis korlátokkal rendelkezik, bár ahogy ezt az előbb elmondtuk, ezeket tágíthatja is. Az ember csupán mintegy 100-200 társa pontos nevét és alakját képes egyszerre fejben tartani. Ahhoz, hogy az előbb elmondottak szerint minden társunkkal szemben ugyanúgy viselkedhessünk, mint saját magunkkal, először közvetlen környezetünkben kell felépíteni olyan egységeket, melyekben ezt a szeretetet gyakorolhatjuk. Egyszerre úgy szeretni az egész világ összes emberét, mint önmagunkat, és mindenkiről úgy gondoskodni, mint saját magunkról, az ember korlátai miatt lehetetlenség. Az előbb létrehozott kis közösségekből kell újabb, nagyobb közösséget alkotnunk, és így tovább.. A társadalom ilyen rétegződésének nagy pillérei, a család, a nemzet, és a teljes világ lelkének felfogható Isten. Nem gondoskodhatunk a világ egy adott emberéről úgy, mint önmagunkról, ha saját, reánk bízott nemzetünkről nem tudunk gondoskodni, s arról sem, ha saját, reánk bízott családunkról nem tudunk gondoskodni, s arról sem, ha saját önmagunkkal nem vagyunk teljesen tisztában. A politika gyakorlatilag ezen egységek közül a nemzet ügyeivel, annak szervezésével foglalkozik. Ahogy minden más egységet, úgy kell a nemzetet is felfogni; önálló működésre alkalmassá tenni, saját belső világát megteremteni, és a szilárd belső után kapcsolatait meghatározni a többi nemzettel. Ki kell emelni, hogy ez a pillér a nemzet, és nem az állam, vagy nem az ország. A rétegződés meghatározásából következik, hogy az egyes pillérek szellemi vonatkozásban pillérek; vagyis a nemzetet a közös szellemiség, a kultúra fogja össze, nem pedig a közös törvények. A közös törvényeket a közös szellemiség miatt kell megírni, nem pedig fordítva.

Eddig általánosságban szóltunk a nemzetiesség fogalmáról. Van azonban néhány olyan szükséges gondolat is, mely az adott speciális nemzetet illeti meg, jelen esetben bennünket, a Magyar Nemzetet. Minden nemzetnek meg kell találnia azokat az egyedileg rá jellemző célokat és tulajdonságokat, melyekért és melyek erősítéséért létét szentelnie kell. A Magyar Nemzet hagyományai szerint egy olyan nemzet, melynek feladata őseink hite szerint a Jóisten, és a Nagyboldogasszony, vagyis a lélek, a szeretet Anyaistenének szolgálata. Ezért a Magyar Nemzet tagjainak vele született lehetősége, és kötelessége, hogy a lelki javakban megerősödjön azért, hogy ezeket az értékeket más nemzetek fejlődésére fordítsa. Ennek gyakorlatát jól mutatja történelmünk; Honfoglalás kori híres tanítóink, gyógyítóink, vezéreink, Nemzetünk vezető szerepe, Európát a külső hódításoktól védő szerepünk, jogrendszert teremtő vezetőink, és híres tudósaink is ezt példázzák. Jelenleg Hazánkban újra az első lépésnél járunk; meg kell találnunk lelki értékeinket, meg kell erősödnünk lelkileg, azért, hogy szolgálatunkat megfelelően el tudjuk látni. Ehhez hagyományaink és önmagunk ismerete és terjesztése szükséges a legjobban.

Társadalmi berendezkedésünk akkor a legtökéletesebb, ha minden ember, család olyan életet teremthet magának, amelyet szolgálatai alapján megérdemel. Sajnos az utóbbi jónéhány évszázadban a társadalmi rétegződés, különböző okoknál fogva felborult. Sok évszázadon át az önmagát jobboldalinak tartó rendszerek halmaza valójában nem is követte ezt az értékelvet, hiszen sokan csupán származásuk alapján jutottak előnyös helyzetbe, holott családjaik szellemiségét már nem is örökölték, nem is vitték tovább. Ma, Magyarországon speciális helyzetben van a társadalmi rétegződés. A fent említett természetes rétegződés nem valósul meg, akár anyagi, akár szellemi értelemben. Egy adott küszöbérték alatti havi jövedelem esetében lehet csupán természetes szelekcióról beszélni, a felett az anyagi hátteret az öröklődés, egy adott tőkeösszeg felhalmozása teremtette meg. A legszegényebb társadalmi rétegeknek ugyanakkor esélye sincs arra, hogy saját képzésének lehetőségét megteremtse. E problémák kiküszöbölésére kell megbontani a fent említett tökéletes rendszert, és kell tőkeátvonást tenni a az említett küszöbérték feletti egyénektől kiindulva az az alatti rétegek felé, valamint kiemelten azon személyek felé, akiket szegénységük akadályoz meg a fejlődésben. Esélyegyenlőséget kell teremteni az nemzet egyénei között.

A fentiekben felvázolt gondolkodásmódunk életképességét és vezető szerepét igazolja az emberi történelem; minden olyan közösség előbb-utóbb válságba került, ahol az ember valódi értékeinek létezését kétségbe vonták, és minden olyan nemzet gyarapodásnak indult, ahol az emberi értékeknek megfelelő, fenti gondolatmenetünkhöz hasonló elméletet dolgoztak ki, ahol viszonyultak az élet ősi törvényeihez. A Magyar Nemzet is virágzott egészen addig, míg vezetői egyáltalán emlékeztek ezen törvényekre, és a nemzet céljaira. Nemzetünk létének és boldogságának kulcsa is abban van, hogy odafigyelünk-e egyáltalán boldogságunk valódi tényezőire, hogy felismerjük-e, minden rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e tenni egymásért, és e tett és e felismerés miatt újra hitünk és büszkeségünk lesz-e önmagunkban, egymásban. Hogy felismerjük-e, hogy se embertársaink arcát, sem a Nap fényét nem találhatjuk meg az út porában, csak akkor, ha fejünket felemeljük, és tesszük azt, ami a dolgunk, és alkotunk, minden csak rajtunk múlik.

Kóbor János