Bizony nekem is el kell gondolkodnom néha azon, mi helyes, és mi helytelen, és hogyan is tudjuk igazán jó irányba terelni nemzetünk és a világ óriási sorskerekét. Legtöbbünknek nehéz elképzelni, hogy egy árván hagyott ember, egy kórházi látogatás és egy nyolc órás munka után, egy mosolyt adó találkozás vagy egy otthoni munka előtt miért vetemedik arra, hogy szabadságát és társai szabadságát kockáztatva azt mondogassa könnyező szemei alatt füsttel teli torkából a csata közepén, hogy: "sajnálom". S közben védjen valakit, aki, ha nem is szánt szándékkal, de talán a legtöbbet ártotta neki életében.

Ez az, amit otthonról, a meleg szobában, finom ételek társaságában nehéz megérteni. Egy kiáltást: ezt igértem, itt vagyok.

Én úgy vélem, volt értelme a múlt heti tüntetéseknek, ennek az apró forradalmi hangulatnak. Nem voltunk kevesen. Csak nem volt világos a cél. Mert a cél nem lehet egy személy, vagy egy párt megbuktatása. A cél csakis egy lehet: új élet, új ország, új elit. Senki, aki itt volt már '89 előtt is. Új emberek, és akkor jöhet az új választás is. Azért majd megéri mindenkinek kiálni, akkor senki nem fog hazamenni.